2008. december 20-án az „Advent és Karácsony” című kiállításunk megnyitóján Heltai Miklóstól
elhangzott gondolatokat választottuk bemutatkozásul:

    „A Fészer Alkotó Közösség 2004. június 27.-én alakult
Szabó István József kezdeményezésére,
az Ő fészerében, Pécelen.
Rövid vita után a megalakulás helyszínét választották a társaság nevéül.
A kissé szokatlan fészer lett az összetartozást kifejező
hajlék szimbóluma, végül is a fészerben, ha lakni nem is,
de dolgozni szoktak.

    Első kiállításukat 2004. augusztus 20-án rendezték meg,
azóta évente egyszer-kétszer, de mindig
kiállítanak elsősorban Pécel környékén
(Isaszeg, Gyömrő, XVII. Kerület, stb.).
A közösségnek csak egy tagja hivatásos alkotóművész (grafikus),
különben mindenkinek van polgári
kenyérkeresete, választott művészeti águkkal szabadidejükben foglalkoznak.
Szeretnék azonban, ha az
„amatőr” szó, nemes értelemben lenne rájuk jellemző.

    Nagy tudósunk, Karácsony Sándor írja,
hogy a művészetben a mű megértésének jele az elemzés és kritika,
a siker jelképe viszont az utánérzés, a lelkesültség, a szolidaritás,
s ezeket legmagasabb szinten az
amatörizmus fejezi ki.
Az amatőrök a mesterek igazi tanítványai:
szolidárisak a jelképben megértett
egyetlen jelentéssel, vállalják, tehát lelkesülten
utána is magyarázzák, népszerűsítik mesterük, a
mesterek művészetét.
Had méltassam most az alkotókat, akik nagy dolgokat
visznek véghez, nagyobbakat, mint azt elsőre gondolnánk.
Fogékonyak a szépségre,
ahogy azt Ady írja „A Hortobágy poétájában”:

„Alkonyatok és délibábok
megfogták százszor is a lelkét...
Ezerszer gondolt csodaszépet, gondolt halálra, borra, nőre.”

Emberi közösséget működtetnek
egy olyan világban, amely egyre jobban
szembekerül mindazzal, ami közösségi.
Ó be jó hogy mégis vannak őrzők, akik vigyáznak a strázsán!
Megértik a magyar táj, történelem és annak képzőművészeti
hagyományaiban kifejeződő lokális és nem
csak lokális értékeket, szolidárisak velük,
lelkesednek értük és általában a művészet értékeiért, és
népszerűsítik azokat saját műveikkel.
És így haladnak előre az esztétikus önkifejezés útján,
amelyen majdan meglelhetik saját egyetlen jelentésű jelképeiket is.
Életükben és környezetükben szerephez juttatják
a szépséget és harmóniát, bízva abban, hogy ezzel
hagyományt teremtenek, és követőkre találnak.”  

Reménykedünk és bizakodunk mindebben.
És abban a reményben tárjuk a Kedves Látogató elé eme honlapot, hogy a szépség és harmónia nem csak
virtuális környezet, hanem közeg is lesz. 

   

Egy idézet Szabó Istvántól:

    „...mindig voltak emberek, akik megkísérelték, hogy a kezükkel, a szemük segítségével újrateremtsék az
élet egy darabját, hogy kifejezzék mindazt, ami bennük él és megosszák a többi emberrel. Az ilyen emberek
azt szeretnék, ha ezek a dolgok megmaradnának, és tovább élnének. A művészek minden erejüket arra
összpontosítják, hogy életet teremtsenek. Ily módon a festészet nem más, mint „mágia”. Néhány szín, néhány
vonal, és a papírlapról, vászonról a Nap melege, egy táj szépsége, egy arc szomorúsága sugárzik feléd. Nem
csak a természet, de az emberi kéz által megformált tárgy is képes ámulatba ejteni a nézőt. A műalkotásban
az a csodálatos, hogy Te magad keresheted meg annak az üzenetnek a titkát, amit egy másik, hozzád hasonló
ember akart elmondani.
Elutasíthatod, de meg is szeretheted az üzenetet.”